Karunkon
lassan hagyományt teremtve a Szent György Szakkollégium - a nagy érdeklődésre
és a pozitív visszajelzésekre tekintettel - az idei szemeszterre is színes
előadássorozattal készült a hallgatóknak.
Ennek nyitó
darabja volt a Kar dékánjának, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok úr
Börtön "leg"-ek című előadása. Az előadás során szó esett többek
között a büntetésről, mint fogalomról, amelynek meghatározására egy egyszerű
példán keresztül kaphattunk választ. A rövid bevezetést követően eljutottunk a
börtönök világának „leg"-jeihez.
Számtalan
érdekességgel fűszerezte Ruzsonyi Úr az
előadását, többek között megismerhettük a világ legkisebb börtönét, amely
egyfajta „magánzárka” Dél-Afrikában; a legnagyobb börtönt, ami 17000 fős (!) és
afféle „börtön városként” emlegetik a Fülöp-szigeteken és betekintést nyerhettünk az ún. „Csizmatáborok” világába. Ez a fogalom még
nem elterjedt hazánkban, de például az USA-ban egyfajta militáris környezetben
történik a bűnelkövetők nevelése.
Ezeknek a táboroknak a jelentőségei közzé sorolható még, hogy rendkívül
gazdaságos a fenntartásuk, mert nem beton épületekben vannak elhelyezve a
fogvatartottak, hanem egyfajta fólia sátorban, amelyet akár a sivatag közepén
is felállíthatnak.
A Dékán Úr
a saját élménybeszámolóival, tapasztalataival tovább emelte az előadás
színvonalát. Megtudhattuk, hogy a bemutatásra került videók felvételekor ő is
jelen volt az egyes helyszíneken, így mi első kézből informálódhattunk a
különböző érdekességekről.
Kiemelkedő
szerepet szánt a nézőközönségnek, bevont minden jelenlévőt az előadás menetébe,
gondolkodásra serkentett mindenkit, ezzel tovább fokozva az érdeklődést és
fenntartva a közel 2 órás előadás végéig a hallgatóság figyelmét.
Fodor
Henriett III/11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése