2012.04.02-03-ig a Szent György
Szakkollégium látta vendégül a pécsi Óriás Nándor Szakkollégiumot és a győri
Batthyány Lajos Szakkollégiumot.
A szakkollégisták április 2-án 11:00 kor érkeztek meg a
Rendészettudományi kar területére . Utána közös ebéden vettek részt, majd a
Szent György teremben a karon működő szakok, szakirányok bemutatására került
sor.
Ezt követően Dr. Huszák András r. alezredes tűzszerész
szakértő: Magyarországi robbantásos
bűncselekmények egy tűzszerész szemével című előadása következett a
körteremben.
Huszák
úr előadása rendkívül érdekes volt a győriek, pécsiek és a Rendészettudományi
Kar hallgatói számára is egyaránt. A szakértő úr az előadásra prezentációkat,
képeket, továbbá régi hatástalanított robbanóanyagokat és kézigránátokat hozott
el, amiket körbe is adott a hallgatóknak. Ezt követően közös vacsorán vett
részt a három szakkollégium, ahol a már eddigi jó kapcsolatot még magasabb szintre sikerült emelni.
Kedd
reggel a kitűnő hangulatban telt vacsora és este után a társaság már
összeszokottan fogyasztotta reggelijét, és újult erővel vetette bele magát az
intézkedés-taktika rejtelmeibe. Oláh Attila hadnagy úr és Fonbank Roland
százados úr segítségével vendégeink testközelből láthatták, hogyan is néz ki
egy fegyveres elfogás. Az intézkedő rendőrök és a bűnözők szerepét a
Rendészettudományi kar hallgatói alakították.
Ezt
követően a vállalkozó szellemű vendégeink megmérethették magukat egy igazi
vadnyugati stílusú „szemtől-szemben” párbajban, valamint felkészült jelzőink közreműködésével
azt is kipróbálhatták, hogyan reagálnának, ha egy adott szituációban rendőrként
kellene helyt állniuk. Nem akadt olyan pécsi vagy győri diák, aki a Lasz
teremből való kilépés után ne lett volna gazdagabb egy felejthetetlen
élménnyel.
Ezt
a kemény fizikai és szellemi fittséget igénylő programot egy kiadós ebéd
követte, majd a két napos program zárásaként,
délután a csoport a kriminalisztikai laboratóriumban Nyilasi Tibor előadásában
egy előadást hallgatott az ujjnyomok előhívásáról. A fél órás előadást követően
lehetőségük volt arra is, hogy megtapasztalják, nem is olyan egyszerű előhívni
a különböző nyomokat, mint amilyennek elsőre tűnik. Az előadás és a gyakorlati
része is nagyon érdekelte őket, nagy lelkesedéssel poroztak, fóliáztak,
bűnjeleztek. A csoporttól 14:00 kor búcsúztunk el.
A pécsiek és a győriek is nagyon örültek, hogy itt tölthettek
két napot a Szent György Szakkollégium vendégségében, nagyon tetszettek nekik a
programok, valamint a társaság, és bíznak benne, hogy a jövőben is sikerül ilyen
jó kapcsolatot ápolnunk egymással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése