Április 17-én a
Szent György szakkollégium által szervezett előadássorozatnak e félév utolsó
előadásán vehettek részt az érdeklődők.
Az előadó, Kovács Lajos ezredes az
emberölések rejtelmes világába vezette be a hallgatóságot. A színvonalas
előadáson az ezredes Úr azt a kérdést boncolgatta, hogy vajon mennyire lehet
egy bizonyíték valóban bizonyíték, mennyire használható fel az a bírósági főszakaszban,
mennyire kötött a bíróság az adott bizonyíték fajtához.
Többek között beszélt
az eljárási hibák miatt fel nem használható bizonyítékokról is. Kitért az
ismeretlenes ügyekre, az ismert tettesekre, akiket hol elítéltek, hol
felmertettek, és persze az ártatlanul börtönbe küldött feltételezett elkövetőkre
is. Természetesen mindezt konkrét példákkal is alátámasztotta. Hallhattunk
többek között Szlávy Bulcsúról, a Hungária körúton történt kettős
gyilkosságról, Mórról, Táncos Gáborról és sok más ismert ügyről.
Ezen kívül rengeteg, érdekes és színes történettel
egészített ki az érdekfeszítő előadását az ezredes Úr. A program végén
lehetőség volt kérdéseket feltenni, valamint személyesen egy pár szó erejéig
beszélgetni az előadóval. Mindezek után egy rövid kis találkozóra hívtuk meg az
ezredes Urat, ahol nekünk is lehetőségünk nyílt egy közvetlenebb konzultációra.
Bicsérdi
Adrienn II/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése